Gyerkőceim életkora

2017. november 21., kedd

Rég írtam

Sok dologgal adós vagyok a blogomon is. Valahogy nagyon összesűrűsödtek a tennivalóim, nameg Lackó alvási szokása is eléggé megcsappantotta az időmet. Mostanában a fiatalúr hajnalok hajnalán kel. Legalábbis nekem a fél hat, hat, de még a fél hét is néha annak számít. De volt precedens háromnegyed ötös kelésre is, na akkor délután igazi zombi voltam. Szóval a Laci korán kel reggel és délután már csak egyet alszik. Ebben az alvásidőben próbálok tenni-venni, magamra is kis időt szakítani. Valahogy nem nagyon fér bele, hogy leüljek és írjak a blogra. Egyébként legapróbb gyermekem még azt sem szereti, ha akkor nézek meg valamit a neten, ha ő ébren van. Amint bekapcsolom a gépet, rögtön jön és a combomon rugózik, nemes egyszerűséggel megharap, hogy rá figyeljek, vagy bemászik a lábam között az asztal alá és a kábeleket akarja rágni. Hát ilyenkor tök mindegy milyen fontos, amit tenni szeretnék, fogom magam, gépet kikapcsolom és újabb órányi földönülvejátszás következik. Ez utóbbitól már teljesen kész vannak a térdeim. Mindig elfelejtem, hogy nemhuszonéves vagyok. Egy ideig Lackó úgy élt, hogy én törökülésben a földön, aztán ő meg az ölemben. Naná, hogy kicsinálta a térdem. Törökülést felcseréltem nyújtott ülésre. Ezt sem csípte túlzottan a térdem, de azért alakultam. Legtöbbet az segített, hogy a kanapé szélén ültem és csak néha-néha mentem le a földre Öcsi mellé. Aztán mikor már szépen alakult a gyógyulás, araszoltam egy röpke másfél órát a forgalomban a kemény kuplungos Fordunkkal. Na most megint szar a térdem, pedig 29-én indul a 66-os project Ágival. És én beneveztem, mert Viktor kapott egy kis prémiumot a túlóráiért. Ennyi pozitív hozadéka volt annak, hogy egy nagyon hajtós, túlórázós, idegkicsinálós projecten van. Nagyon lehúzza őt a munka, mi meg nagyon sokat vagyunk egyedül itthon négyesben. Bevallom, irtó jó volt, hogy most hétvégén itt voltak nálunk anyukámék és mi Viktorral kettesben mehettünk Pannonhalmára látogatni a nagyokat. Csak beszélgettünk és beszélgettünk. Hiányzik megint, hogy többet legyünk kettesben. Jók voltak a csütörtökjeink. Talán újra jöhetnének a kimenős csütörtökök. Lackót elválasztottam. Már alig volt tejem, este percekig kellett dolgoznia, hogy beinduljon a tej és már régóta nem is éreztem, hogy olyan igazán bizsergetne a tej beindulása. Úgyhogy ezért a kis mennyiségért már nem volt értelme szoptatni, így is 13 hónapig tartott, szóval fiatalurat elválasztottam. Egyébként zokszó nélkül vette tudomásul, szóval már neki is csak amolyan érzelmi töltődés volt a szopi. Persze volt bennem némi rezignáltság e témában, de nézem azt, hogy felszabadultam az esti műszak alól, ha netán valahova menni szeretnék:-D

Múlt hétvégén Viktorékat össznépileg berántották dolgozni szombat-vasárnap. Hát ez nagyon érzékenyen érintett mindenkit, most már a gyerekek is lázadtak. Karcsi sírt, hogy apát olyan keveset látják. Még szerencse, hogy reggelenként Viktorral mennek suliba, így legalább akkor volt egy kis idejük beszélgetni. De a gyerekeket kárpótlásul elvittük jobbra-balra. Karesz mint igazi férfi enni akart menni az apjával a KFC-be. Úgyhogy egy kedd este furulya után elmentek enni. Marika persze irigykedett, ezért be kellett neki ígérni egy gyrosozást. Érdekes módon ő velem akart menni, úgyhogy csütörtökön meg gyrosozni vettük az irányt. Előtte még beugrottunk a postára, hogy felszedjem a csomagot, amit Ninától rendeltem. Új projecthez anyagok. Megőrülök a macitól, amit csinálok, de szerencsére már a kontúrozásnál tartok. Következő áldozatom a két Mirabilia Nimfa lesz. Mutatom Mariann képét róluk, mert olyan csodásak:

Sajnos az anyag, amit kinéztem, és amire mindkettő ráfért volna már nem volt, csak véletlenül maradt fenn a webáruház oldalán. Így vettem 3 féle anyagot, de bizonytalan vagyok abban, hogy jól mutatna-e, ha az egyik ilyen, a másik olyan színű alapra készülne. És mostanában esténként olyan fáradt vagyok, hogy nem jutok el odáig, hogy kiteregessem az anyagokat a cérnákkal, gyöngyökkel a válogtáshoz, nézegetéshez. A neten azért kerestem példákat rá, nem sokat találtam, de ez a megoldás pl tetszik:

Innen van. Csodás Mirabiliákat hímez a hölgy, megérte benézni hozzá! Fel is vettem a bloglistámra, remélem nem bánja.

Naszóval a hosszú melós hétvégén a gyerekekkel elmentem sütizni, pedig elég vacakságos idő volt. De a Spiller cuki mindig olyan fini sütiket kínál (mondjuk ára is van, ahogy azt a képek mutatják, de tényleg cukrászati remekművek), hogy ezért gyalog képesek elindulni, pedig nem 2 perc oda az út. Karesz kitalálta, hogy viszünk fényképezőgépet és ő fotózni fog. Rengeteg kép készült, mutatom a legjobbakat. Irtó jó volt sötétben Budafok belvárosában mászkálni. Nagyon élvezték ők is. Persze vacsira már alig ettek valamit, de hát most ez nem számított. Sétáltunk, dumáltunk, futkároztak, felmásztak a piac előtti gyümikre, videót készítettek, ahogy sétálunk.
 
 
 
 
 
 
 
 
 

2017. október 18., szerda

Pipacs kendő (1)

Nem tudom ki hogy van vele, de én úgy érzem, hogy közeledik a karácsony:-D Mármint a karácsonyi készülődést, ha sk ajándékokkal szeretném a családom meglepni, akkor már most érdemes elkezdeni, különben semmi nem készül el időben. Szóval elővettem a fonalaim, kivettem ezt a csodaszép szíváltós Schachenmayr Tahiti 2 gombócot a fiók mélyéről és kerestem neki valami egyszerű mintát, amit ész nélkül lehet horgolni, ha épp van fél percem. Ezért fellapoztam Annás nyakbavalói kis könyvét és kiválasztottam a Pipacs kendőt. Talán nem volt a legszerencsésebb választás ilyen tömött mintájú kendő ennyire szíváltós fonalhoz, de nekem tetszik és le nem bontom:-D
3-as tűvel horgolom. (Csak ha valamiért félbemaradna és utána nem tudnám, gondoltam legalább itt megemlítem)
Eddig 15 sor van kész az 55-ből. Lassan haladok. Közben próbálok nem gondolni a félbehagyott Drops takarómra:(

2017. október 13., péntek

Az utolsó kettő

Már jó ideje érlelődött a keretezőnkben, hogy váltani akar. Igazából, ha mentem hozzá, mindig panaszkodott, hogy nem megy a bolt, nincs megbízható ember, aki rendesen dolgozna nála, majd megszakad, sokszor ráfizetéses az egész. Tavasszal még csak azt mondta, hogy gondolkodnak azon, hogy kimennek Németországba, most ősszel viszont meglépték a dolgot. A férje volt nagyon rajta, ő sokáig hezitált, nehéz volt itthagyni a kis keretezős műhelyt meg a kialakult vendégkört. Végülis nem is tudom hány éve jártam már hozzá, először a Lónyay utcába, most meg a Rádayba. De remekül keretezett, irtón értett hozzá Mónika, hogy előre látta a kész képet. Én mindig rettenetes ötletekkel mentem szerintem, aztán szépen apránként átirányított valami egészen más megoldáshoz.

Múlt héten csütörtökön Mariannal tartottunk egy csaj napot. Egyébként is megbeszéltük, hogy jó lenne havonta-kéthavonta összejönni, kibeszélni minden nyűgünket, bajunkta, örömünket stb. Én meg még nem is találkoztam vele azóta, hogy anyukája meghalt. És a temetésre sem tudtam elmenni, egyszerűen irgalmatlanul nehéz valamit ekkora családnál, mint az enyém leszervezni. Találkoztunk, beszélgettünk, én próbáltam kérdezgetni őt az érzéseiről, a családjukról, hogy hogy is vannak most, mennyire nehéz azt az űrt, amit az édesanyja halála hagyott hátra elviselni. Én meg meséltem a magunk hülyeségeiről, az öt gyerekes lét vígságairól, a kamaszkor szépségéről, kicsi lakásról, idegesítő társasházról. Közben kávéztunk, pizzáztunk, kereteztettünk. Nagyon bírom, hogy annyira egy hullámhosszon tudunk lenni, jó lenne, ha az élet nem sodorna el minket egymás mellől, vagy a sok tennivaló nem koptatna ki minket a másik programjából. Végülis kevés barátom van, azokhoz ragaszkodom, úgyhogy szerintem én rajta leszek a dolgon, hogy időről-időre találkozzunk, megbeszéljük a dolgaink.

Nade ha már kereteztettünk, akkor mutatom Mónika utolsó két keretét. Kivételesen most kicsit elégedetlen vagyok. Viktor mondta (ugyanis ő hozta el a képeim), hogy nagyon szét volt szerinte csúszva a keretezőnk, mikor először ment a képekért, akkor a boltban sírdogált, kicsit szinte elküldte, hogy mondta, hogy este jöjjünk a képekért. Este meg becsomagolva az uram kezébe nyomta őket. Csak itthon derült ki, hogy sikeresen más képét csomagolta be nekem, így Viktornak másnap volt még egy harmadik köre is.

Ilyen lett a Latte:

 

Ezzel a képpel csak annyi gondom van, hogy a párját évekkel előbb kereteztettem. Naná, hogy az a fajta keret már nem volt. A paszikat kiszedte nekem Mónika a készletből, az mindkettő volt. Aztán végül mivel a kék capuccinos bögre bordó keretet kapott, így gondoltuk legyen a bordó lattés bögre kék kerettel. Csak az alsó paszi meg bordó maradt. Szerintem jobban mutatna, ha azt is lecseréltük volna kékre. Na most már mindegy. Mutatom a két MillHillt együtt.

Ilyenek lettek a tündéreim keretezve:
 

Két napig néztem, hogy valami nem jó, valami bántja a szemem, aztán rájöttem. Szerintem maga a kék paszi is kisebb lett a megbeszéltnél, de az még nem gond. Viszont a kép totál nem középen van. Lemértem. Felül 5 centi van, jobb oldalon 1,5 cm, alul és bal oldalon 2,5. A megállapodás 3 centi volt a hímzés szélétől. Nem rossz, de folyton látom, hogy nincs a helyén a hímzés. A többi része egyébként tetszik, a keret is nagyon jó választás szerintem.

2017. október 12., csütörtök

DMC: My First Lickle Ted Reading Sampler (1)

Ezen a babaköszöntőn ügyködöm pár hete. Tényleg már több hetes munkám van benne, mert olyan nyögvenyelősen megy. Pont ezért nem akarom letenni, vagy nekilátni valami másnak, mert félek, hogy akkor soha többé nem veszem elő. Karcsinak készül, az ő babaköszöntője lesz. Az a fajta, amin szerepel, hogy hány kilóval és hány centisen született. Filózom azon, hogy gyorsan kéne valami hasonló picit csinálni Lackónak is, de mivel ez a minta tele van idegesítő félixekkel és nekem meg nem volt annyi eszem, hogy az aidát lecseréljem vászonra (Ahogy Ági is írta), félek, hogy úgy besokallok tőle, hogy inkább valami légies, gyöngyös valamit fogok legközelebb kézbe venni, félretéve minden tervet és elhatározást. De végülis ez hobbi! Miért ne rúgnám fel a terveim? Ezt a készletet lenyomom, aztán utánam az özönvíz.

A macit színenként hímzem. Már benne van egy fehér, most jön egy másik, aztán máris következhet az ecrü. Nagyjából alig látszik a képen, hogy mennyi meló van már benne. A kis motívumokat meg szintén meguntam, így az utolsó 5 még nem készült el. De ami késik, nem múlik.

Ilyen lesz:

És aztán ha készen lesz, kereshetünk új keretezőt. Mónika a Ráday utcán végleg bezárt. Ma hozta el az uram az utolsó képem tőle, holnap, ha jó fényviszonok lesznek, akkor mutatom a két újonnan keretezett képem.
Apropó, tud valaki jó keretezőt Budapesten? Hajlandó vagyok a város másik felébe is menni, csak profin csinálja a hímzéseket!

2017. október 11., szerda

Laci 1 éves

Elröppent ez az egy év. Komolyan így érzem. Persze voltak benne nagyon nehéz időszakok is, de utólag már csak a szépre és a jóra emlékszem. A jó emlékezőtehetség néha nagy átok tud lenni:-D

Milyen is lett Lackó? Egy csodapofa kiskölyök. A család kabalája, de ugyanúgy szeretik a suliban is, sőt a nagytesók mint valami látványosságot hordják körbe az osztályukban Pannonhalmán. A legszorosabb testvéri kapcsolat szerintem Laci és Matyi között van. Ha Matyi hazajön, akkor fogja és azonnal viszi magával, babázik, sétál vele, szeretgeti. Őt izgatja leginkább, hogy miket tud már, mennyit fejlődött. Marika enyhe féltékenységgel néz rá. Mikinek tavaly szerintem túl sokat kellett vigyáznia a kisöccsére, így talán ő telítődött vele, de mindig szeretettel közelít hozzá, ahogy Karesz is. Önként egyik sem vigyáz még rá, csak parancsra (Matyit kivéve).

Na és mit tud már a baba? Szépen áll, kapaszkodás nélkül. A bútorok mentén oldalaz stabilan. Mindenre felmászik, amire tud, már megtanulta, hogy tolatva kell lemászni. Ebben nagyon következetes, a pelenkázószekrényről, az etetőszékről és minden magas dologról is szépen tolat lefele:-D Én meg nem győzök rohangálni utána.
Mindent megrág, mint egy kiskutya. Itt éppen a babakocsiját csócsálja.
Megjegyzem, hogy abból a klassz puha karfából már kiharapott darabokat. De már találtam mindenfélét a szájában. Ami belefér, azt bele is tömi. Szedtem ki a szájából fogpiszkálót, pókot, kavicsot, levelet, szétrágott matrioska babát, legót, dobozt. Ha talál egy filctollat és épp nem figyelek, akkor azt is szétrágja. Tegnap egy szerencsére már majdnem kifogyott zöld kihúzófilcet szopogatott fehérre. Hiába, nem tudok minden másodpercben ott lenni, ha meg a nagyok valamit széthagynak, azt ő tuti megtalálja. Egyébként a kihúzófilcet a hímzős cuccomból vadászta ki. Én épp örültem a fél perc nyuginak a konyhában, aztán megláttam a kis gengsztert, hogy mivel foglalatoskodik.
Már nagyjából mindent eszik. Mindent meg is akar kóstolni, hangosan kiabál, ha enni vagy inni akar. Inni pohárból szeret leginkább hatalmas kortyokban. Szétrágta a csőrös poharát, az újat meg nem szereti. Úgyhogy marad a rendes pohár, itthon én már csak abból itatom. Bébiételeket is szeret sokat, rendesen be is van tárazva vagy 10 üveg mindig a kamraszekrénybe. Nem túl válogatós szerencsére. Amitől viszont megőrülök, hogy nem szeret az etetőszékben enni. Nagyon hamar elunja, mászik kifelé, forog ezerrel. Akkor kiveszem, én leülök a földre, ő meg jön megy, aztán egy-egy falatért visszamászik hozzám. Nem a legjobb, de ez van. Remélem hamarosan rájön, hogy érdemes nyugodtan enni.
Nagyon szeret fürdeni, nem tud annyi ideig ázni, mint szeretné. A pelenkázás, fürdés utáni törölgetés rémálom. Forgolódik, üvölt, veri magát. Már be vannak készítve a nagy ritkán megkapható játékok a pelenkázó szekrény fölé. Ha jön a szenvedés, akkor egyet-egyet megkap pár percre. Úgy tudok csak haladni.

Tud pápázni, tapsolni. Utánozza a köhögést, tüsszentést és a kutyaugatást.
Mostanában megszerette a hintázást is. Ha az utcán játszótér mellett megyünk el, akkor már kiabál és kilóg szinte a babakocsiból, hogy menni akar.

Elevenségért nem kell a szomszédba mennie. Lényegében valakinek mindig figyelni kell rá, fél másodpercig sem marad egy helyen. A Dévény tornás csaj is mondta, hogy hihetetlen energiája van és nagyon erős. Na ja, egy mise alatt teljesen kicsinálja a csuklóm, a derekam, mert ő mászna fel az oltárhoz ezerrel. Mondták is, hogy pap lesz belőle:-DD

Biztos még egy csomó minden van, amit írhatnék, de most ennyire futotta az időmből. Védőnőhöz holnap megyünk mázsálásra. Az 1 éves oltást hétfőn már megkapta, volt egy napig kis nyüszögés, túléltük. Ja, még szopizik éjszaka, este és néha reggel is, nameg ha valami nagy trauma érte:-D
8 foga van és folyton nyálzik...

És egy közös kép, amit én csináltam. Ennél jobb nincs, mert minket nem fotóz senki:


2017. szeptember 27., szerda

Mill Hill: Latte (2)


Jó sokáig elszöszmötöltem ezzel a kis képpel. Hiába na, kevés az időm és azt a keveset is ritkán fordítom mostanában hímzésre. De azért jó látni, hogy időről-időre elkészül valami. Szerettem készíteni, szinenként végeztem ki a mintaívet. Aztán meg a gyöngyöket. Rengeteg van rajta, húzta is lefelé a kartont,amikor egyik csücskét tartottam, hogy öltögessem fel rá a gyöngyket. Szerintem szép lett, bár nem szeretek 3 szállal hímezni. Két szállal lényegesen egyenletesebbek az x-eim.
 
 

Ilyen volt még a gyöngyök nélkül. Csak elfelejtettem feltenni a blogra anno.

Figyelem! Aki szeretné a mintát és a maradék fonalakat, gyöngyöket, az hagyjon itt egy megjegyzést az e-mail címével. Postára dobom neki nagyon szívesen a cuccot. Sajnos a kartont elhasználtam, de szerintem vásznon is szépen mutatna a minta.

Természetesen megvan már az újabb áldozat, aminek nekiláttam. Viktor választotta ki az összeválogatott terveimből. Mondtam már, hogy iszonyúan utálok aidára félx-eket hímezni? Na ez szerencsére tele van ezzel:( De a remény, hogy nagyon szép lesz, az tartja bennem a lelket!

2017. szeptember 26., kedd

Szentírás

Olvasom. Hol napi rendszerességgel, hol ritkásabban. Nem haladok rohamtempóban, csak akkor ülök le a Biblia mellé, ha tudom, hogy nyugiban tehetem. Két pelenkázás között kutyafuttában képtelen vagyok olvasni. Hamar el is fáradok benne, ha érzem, hogy lankad a figyelmem, vagy bekúsznak a napi gondok, történések a gondolataimba, akkor inkább leteszem.

Jön az e-mail címemre az e-vangélium.
Szeretem minden reggel elolvasni, és rossz, hogy ha valami közbejön (betegség, utazás, nyaralás), mert akkor ömlesztve próbálom behozni a lemaradást. Nincs okos telóm, hogy azon olvassam, ha nem vagyok gépközelben.

Nincs saját Bibliám. Most épp azt olvasom, amit Lacika kapott a keresztszüleitől. Egy picike Újszövetség a Szent István Társulat kiadásában. Tavasszal kezdtem, most érek mindjárt a Jelenések könyvéhez. Azt a részt Antal atya írásával együtt szeretném olvasni. Ő volt Henrik atya előtt a plébánosunk. Az ő szentbeszédei miatt maradtunk az albertfalvi plébánián még akkor is, ha területileg már Budafokhoz tartoztunk.

Olvasás közben már többször eszembe jutott, hogy le kéne jegyeznem olyan részeket a Szentírásból, amit visszaolvasnék, ami szíven ütött, amin sokat gondolkodtam. Tegnap olvastam ezeket a sorokat:

"A szeretetben nincs félelem. A tökéletes szeretet kizárja a félelmet, mert a félelemnek köze van a büntetéshez. Aki tehát fél, abban nem tökéletes a szeretet." 1 János 4,18

2017. szeptember 19., kedd

Nyár vége és évkezdés

A sűrűjén már szerencsésen túl vagyunk. Gondoltam ideje valami életjelet adnom.
Hát mit ne mondjak, elég kemény, hosszú nyaram volt. Bevallom számoltam a heteket és a napokat. Több dolog is hozzáadta a magáét ahhoz, hogy az egyik legnehezebb nyaramat tudhatom a magam háta mögött. Egyrészt nehéz volt az öt gyerek itthon. Igyekeztünk minél több táborba, ide-oda, nagyszülőkhöz küldeni őket, hogy ne legyen mind egyszerre itthon. Aztán Lacika hihetetlenül kemény dió, tehát nagyon nehéz mellette bármit csinálni. Szerencsére a két nagyfiam derekasan kivette a részét Lackó pesztrálásából. Viktor idén 1 hetet töltött velünk a nyár alatt. Nagyon kevés volt. A melója meg irtóra leszívja és elszívja minden idejét, erejét. Nagyon keveset láttam/láttuk. Nem igazán volt olyan időszak a nyárban, amikor kicsit én is kikapcsolhattam volna. Ráadásul valahogy az anyagi helyzetünk is úgy alakult, hogy iszonyúan ki voltunk számolva, nem fért bele semmi extra, hogy felpakolom a gyerekeket és csapunk egy görbe napot, vagy nagy hamburgerezést, vagy elmegyünk Tropicáriumba mind, vagy kicsit lazábban költekezünk. Ültünk otthon és tervezett menü szerint ment a kajálás. Úgyhogy teljesen érthető asszem, hogy a nyári vírusok mellett, amit hol az egyik, hol a másik gyerek kapott el, végül én is megfertőződtem és addig húztam vontam magam a víruskámmal vagy 10 napig, míg végül egy frankó tüszősmandula gyulladásba csúszott át a betegség. Szerencsére a mamával még nyár közepén megbeszéltem, hogy utolsó héten jöjjön el hozzánk, segítsen, mert egyedül nem tudom összekészíteni a két nagyot Pannonhalmára. Az utolsó hetet lázas betegen kezdtem. Tuti benne volt az is, hogy tudtam, jön a mama, vagyis a felmentő sereg és kicsit leszakad rólam pár teher. Már napok óta azt álmodtam, hogy ott kéne lenni Pannonhalmán és a fiúknak még nincsen összepakolva. Végül szerencsére minden jól alakult, szép lassan én is összeszedtem magam, a mama rengeteget segített, nélküle nem ment volna az évkezdés. Lackóval nagyon összebarátkoztak, ezek a sztárfotók készültek róluk:
 

Igyekeztem az évkezdés pillanatait is megörökíteni. Mutatom a képeket, amiket suttyomban csináltam:

Marika és Karcsi az első nap. Évnyitóra mentek, utána csak 3 órát tartottak nekik.

Kis Miki a nagy Pannonhalmán. Egy pont ugyanilyen beállítású kép van Matyiról is, de az a telefonomon.

És itt búcsúzik a legkisebb és a legnagyobb. Utána Matyit is kocsiba tettük és elköltöztettük.

Azóta volt már minden. Szülői értekezletek, szülői látogatás, renegeteg beszerzendő, elintézendő dolog, de lassanként a végére érek. Még Matyi x-naplójával vergődök, meg a Szent Imre-pályázattal. Remélem ez utóbbiról nem csúszunk le, holnap van a postázási határidő. Marika jól érzi magát a suliban, néha szeretne itthon maradni, aludni egy nagyot. Tegnap kellett először beszélnem a tanító nénivel, hogy Marika kérése az, hogy ne Máriának hívják, mert azt nem szereti. Karesz készül a Kockaversenyre, ami októberben lesz. Apja már regisztrált a neten, több számban is indul a gyerek, teljesen komolyan veszi. Miki remekül érzi magát Pannonhalmán, hamar lettek barátai, alig telefonál. Matyi is visszarázódott a kupacos életbe.

De van még más képem is. Itt Matyi fiam betöltötte a 16. évét. Hihetetlen, hogy ilyen nagy már. Természetesen tiramisut rendelt. Mután mondtam, hogy képtelen vagyok megcsinálni, mert ezer dolgom van és Laci ott lógott rajtam, megfogta a legkisebbet, babakocsiba rakta és elvitte sétálni 1 órára. Azalatt én vígan megcsináltam a tiramisut és összepakoltam a konyhát, beraktam egy mosást és még leülni is volt időm 5 percre! Így este, pont a napján tudtunk ünnepelni. Borotválkozó szettet kért Matyi, mert már szüksége van rá:-DD
 
 

És még hoztam pár képet a legkisebbről, aki nagyon ügyes, hihetetlen örökmozgó, kis akaratgombóc. Feladja a leckét, nagyon sok türelmet kell tanulnom mellette ismét. Egyébként csoda édes, tud tapsolni, direkt köhögni, hogy mondjam, hogy kuc-kuc, direkt tüsszögni, hogy mondjam, hogy tüszke-prüszke. Tud már pá-pát inteni. Este szopi után legördül a párnáról, amin szoptatom és mondja, hogy pá-pá, vagyis menni kell integetni a nagyoknak. Így búcsúzik minden este. Két napja tudja, hogy tolatva kell lemászni az ágyról. Felmászni még szerencsére nem tud. Van járókája, amiben üvölt. És végre van rács a lépcsőnél, mert folyton ott kutyálkodott. Szeret enni, de időt nagyon nehezen szakít rá:-D
 

Ja, és belevágtam és sikeresen végigcsináltam a Simonfi Ági féle 30 napos bikiniforma-kihívást. Szebbnek, fittebbnek érzem magam. Rendbejött a térdem, jobb klasszisokkal a hátam. Kicsit vékonyodtam pár helyen (bár kajálással asszem bőven ellensúlyozom), de leginkább szebbnek érzem magam és ruganyosabbnak. Most folytatom. Egy héten legalább 5-6 alkalommal tornáztam, nagyon megszerettem.

Persze hímzek is, néha-néha. Nem sok időm van rá. Kész a MillHill Latte-ja. Mjd mutatom legközelebb, már fotóztam (jó bénán). Elkezdtem egy újabb képet, Viktor választotta a tervek közül, hogy most az jöjjön. Horgolni most nem horgolok, áll a takaróm sajnos. Be kéne fejezni...

2017. augusztus 5., szombat

A negyvenedik

Ez is eljött. Hamarabb, mint gondoltam. Volt bennem némi rezignáltság a szám miatt, de keresztanyám megnyugtatott: Az ötvenedik rosszabb. Nohát, én hiszek neki:-D
Szóval 40 éves lettem július végén. Nem kértem igazából szinte semmit, csak egy nagy-nagy alvást. Így a szülinapomon Viktor szépen néma csöndben felkelt, lábujjhegyen őrizte Lacika minden rezdülését, hogy amint nyekken egyet, akkor felveszi és kifut vele a hálónkból. Viszont a telefonom benn maradt az éjjeliszekrényen és megindultak a köszöntések kora reggel. Így aztán a nagy alvás nem jött össze:-D Viszont sokan megköszöntöttek.
 
 
 

Családomtól kaptam tortát, desszertet, rajzot, sok-sok puszit és egy hímzést is, ami csodaszép. Viktor azért ezt a Riolis képet választotta, mert most pont abban az állapotban vagyok, mint a képen a hölgy. Aztán a szüleimtől meg Limara egyik könyvét kértem. Kettőt is kaptam. Bátyámtól a Lennonos filmet. Talán kevesen tudják de őrült Beatles rajongó voltam nagyon sokáig. Még ma is szívesen hallgatom a dalaikat, bár McCartney a kedvencem a 4 zenész közül.
 

És amit még mindenképp meg kell említenem, hogy kaptam egy bringát Krisi barátnőmtől. Még nem készült rólam sztárfotó, ahogy bringázom, de ami késik, nem múlik.

Mariannal is sikerült összehozni egy randit, ha már ő is 40 lett előttem pár nappal. Eljött hozzánk, együtt töltöttünk egy nyugis, semmittevős, beszélgetős napot. Olyan jó volt! Ha az ember folyton itthon gyerekezik, akkor teljesen ki van éhezve a felnőtt beszélgetésekre. Még egy hatalmas fagyikelyhezést is beiktattunk a napunkba, hála annak, hogy Lacika aludt és a két nagyobbik fiam elvállalta, hogy vigyáznak rá. Szép volt a szülinapom, na!

Megkértem Viktort, hogy készítsen rólam képet, amin normálisan nézek ki. Egyrészt sosem vagyok rajta a családi fotókon, mert én fotózok. Másrészt nagyon nehéz rólam épkézláb képet csinálni. Folyton hülye arcot vágok... Na ilyen voltam pont 40 évesen. A második képen Marika fel akarja falni a marcipán rózsámat!
 

Nyaraltunk - Zalacsány

Azt hiszem 4 éve voltunk utoljára Zalacsányban. Akkor is ilyen forró hetet fogtunk ki, mint idén. A szüleimnek van 1 hét üdülési joguk a kastélyszállóban egy 4 személyes apartmanra. Mivel mi ilyen sokan vagyunk, így egy kicsit nagyobbat kértünk. Kaptunk egy két szobás, nappali-konyhás apartmant. Igaz, ez  már nem a kastélyszállóban volt, hanem a mellette levő parkban. Ezek a házak laza 1 hónapja tartoztak csak a Batthyány kastélyszálló fennhatósága alá. Így volt egy-két gondunk vele, de összeségében minden klappolt. Arról meg senki sem tehet, hogy 7 főre egy mellékhelység nem elegendő. Pláne, ha a fürdő és a wc még egyben is van. Folyton az az érzésem volt, hogy már megint csak szorítok...

Idén valahogy valami változott a gyerekekkel is. Talán nagyobbak lettek, talán jobban értékelik erőfeszítéseinket, hogy jó nyaruk legyen. Talán ők is értik, hogy ha valahol kifizetünk egy családi belépőre 10e Ft-ot, akkor az sok pénz. Mindenesetre nem voltak elégedetlenkedő, nyavalygó, folyton más akaró hangok a családban, ami nagyon jó érzés volt.

Fürödtünk sokat-sokat. A szállónak volt benn és kinn is egy medencéje. Mi főképp a bentit használtuk, ha mind úszni akartunk, mert Lacika a kintit túl hidegnek találta.
 
 

Aztán ettünk sokat-sokat. A szálláson csak a napi reggelire fizettünk be. Mivel az is aranyárban van, így megtiltottam a műzlizést a srácoknak. Mindenkinek jól be kellett kajálnia reggel, így az ebédet vehettük lájtosabbra, este meg az apartmanban vacsiztunk valami hideget.
 
 

Voltunk egyszer kalandparkban is. Kivételesen csak Marika volt elégedetlen, de szerintem ő is csak azért, mert pár centin múlott, hogy nem mászhatott a magasabb pályákon, csak a gyerekeknek valókon. Viszont Karesz kis biztatás után végigjárta az ifjúsági pályákat. Miki és Matyi már önállóan másztak, rengeteg fotót készítettünk róluk. Mi Viktorral felváltva vigyáztunk Lacikára, én még függőágyaztam is vele egyet, de sajnos nem tetszett neki. Egyébként egyszer én is szívesen kipróbálnám ezt a mászást. Na majd egyszer...
 
 
 
 
 
 
 
 

Aztán egyik délelőtt, amíg én pihengettem Lacival a szálláson (olvastam az Outlander 4. részét), addig a srácok végigjártak egy tanösvényt a zalacsányi tó mellett. Nehezen rázódtak bele, de végül csak élvezte mindenki.
 
 
 

Ja, és nagyon bevált itt is a pléd Lacinak. Sokat üldögéltünk vele itt-ott a kastélyparkban. Rengetegen megcsodálták a legkisebbet, hogy milyen cuki. Nameg persze állandó látványosság vagyunk az 5 gyerekkel. Vagy nagyon értékelik az emberek, vagy totál kiakadnak tőle:-D

 
Túl hamar eljött ennek az 1 hétnek a vége. Annyira jó volt, maradtam volna még...